2009. január 15., csütörtök

Volt egyszer egy blog, ami a lenti írást tartalmazta, de a TV2 töröltette. Nincs hatalmamban annak megítélése, hogy igaz-e vagy csupán fikció....tanulságnak mindenképpen jó, mert megmutatja, hogy az internet az nem iskolai tábla, amiről csak úgy le lehet valamit törölni

A témával a következő blogok foglalkoznak bővebben, érdemes klikkelni és olvasni:

Comment:com

Hóbelevanc

Szily


A TV2 korábban már meghamisította a legnagyobb netes lexikont is, és lebuktak:

Wikipédiát hamisító TV2


Ki nevet a végén? Gyermekkorunk legendás játéka most élőben zajlik a tv2-ben. Hétfőn robban majd a bomba Bence Buci Maci rezidenciáján, Várdy ISTEN2.0 Zoltán ugyanis máris új programigazgatót keres! David Stogel és Cristophe Burge után engem is megtalált! Nem meglepő, megint baromira magyar hangzású nevek röpködnek! Egyébként Várdy ezt erősen benézte! David korábban a főnöke volt, mit képzelt, majd beosztottnak visszajön alá! Cristophe pedig a romániai Prima TV vezérigazgatói posztja után jelenleg Head of Entertainment a Sat1PRO7 csoportnál. A korábbi kreatív igazgató jól ismeri a vezért, így nem meglepő kiábrándító véleménye szakmai hozzáértéséről. Szerinte ugyanis Várdy legnagyobb baja, hogy összekeveri az ambíciót a tehetséggel. Zoltán, ébresztő, nem egy csavargyárat vezetsz, hanem egy televíziót. Lassan sajnálom Bencét, hiszen már azok is tudnak a programigazgatói castingról, akiket barátainak tart. Árpa például egy új ülőgarnitúrát is beszerzett a nagy napra, talán a régi szereposztó dívány már elkopott! Vagy Télanyu esetleg megkívánta a sármos főnököt, és ezzel lepte meg Karácsonyra!

Várdy valóban Istenné lett, leszállt közénk, és hibátlanná tökéletesedett. Sipi, korábbi cimborája sokat tudna erről mesélni. Arról az időről, amikor még ő volt a leghűségesebb barátja és szinte egyetlen bizalmasa internetes vállalkozásában. Összejártak, együtt buliztak, majd mikor Várdy kereskedelmi igazgató lett, a kapcsolat terhessé vált. Mély és bunkó búcsút vett egykori haverjától, mert már nem voltak egy szinten! Sipi, a kereskedelmi rabszolga és ő, az Istenné lett legnagyobb Várdy kereskedelmi nagyúr!

Fejétől bűzlik a hal - általában. Az, hogy ez az elegáns öltönybe bújtatott kisstílű PowerPoint manager szabadon garázdálkodhat a tv2-ben, az a Sat1PRO7 csoport alelnökének, a belga Patriknak köszönhető. Patrikhoz tartoznak a nemzetközi csatornák, azaz a volt SBS televíziók. Ő nevezte ki a korábban „kettős ügynökként" dolgozó Várdyt vezérigazgatónak. Ismeretségük onnan datálódik, amikor Várdy „egy személyben" volt a tv2 kereskedelmi igazgatója és az SBS központ egyik hűséges munkatársa. A „bolha a fülbe" akció keretében addig duruzsolt Patrik fülébe, míg a külföldi elhitte, egy átgondoltabb és gazdaságosabb rendszerrel Várdy Isten2.0 Zoltán még nagyobb profitot lesz képes elérni a tulajdonosoknak. Közben mindenkit bemószerolt, eláztatott, Svábyt „kickbackelősnek" hívta, Poich Lórit pedig egy laza peanut-tal elintézte. A suttogó propaganda olyan jól sikerült, hogy amíg Patrik a székében lesz, addig a korábbi vezetőknek esélyük sincs a visszatérésre. Szóval, mi semmi egyebet nem teszünk, csak azt, amit Várdytól tanultunk. Tessék elfogadni, vannak alulról jövő kezdeményezések, melyeknek célja, hogy gátat vessenek a pofátlan és értelmetlen vezetői döntéseknek.

Mert a feketelevest is meg kell ám inni. Az nem úgy van, hogy kirúgunk 80 embert, majd megsértődünk, hogy ezért nem kapunk glóriát. A vezetői felelősség része az érdekek ütköztetése, a kellemes és kellemetlen döntések meghozatala, sőt a következmények vállalása. A hatalommal rendelkező pozíció alapból nem teszi az embert Istenné, azaz tévedhetetlenné. Ha valaki gyenge képességű embereket világmegváltóknak hisz, akkor ne lepődjön meg, ha a világ fellázad ellene. Tudom, eddig Magyarország a következmények nélküli tettek országa volt. Tegyünk ellene! Mert el lehet bújni az RTL zsenialitása és erőfölénye mögé, de amikor Várdy meghirdette a piacvezetői pozíció megszerzését, akkor azt hitte, majd az RTL önszántából kivonul a piacról és beszünteti működését. Mi ez, ha nem dilettantizmus! Tudomásul kell venni, mindig voltak és lesznek sértett emberek, akik más-más módszerrel, de változtatni akarnak a kialakult helyzeten. Hívhatjuk ezt a folyamatot bosszúnak is, de nyomatékosítanám, semmi mást nem teszünk, csak amit Várdytól láttunk. Zoltán, ugye, milyen szar érzés, ha azzal a technikával ütnek ki, amit korábban te is alkalmaztál!

 

Karácsonykor belehúzott a tv2, majd a két ünnep között ismét negatív csúcsot döntött a hétfői 19,9 illetve a keddi 18 SHR%-os eredményekkel. Így 2008-ban 25,1 SHR% lett a főműsoridős éves átlag a 18-49-es célcsoportban. Gáz! Már gratulálni sincs kedvem, mert az utolsó mentsvárakat is tönkre teszi a jelenlegi vezetés. Maradt még a Szilveszter, amit amatőrök szerkesztettek a megújulás jegyében. 37,5 SHR%-kal nyertek, de a korábbi 42-45 SHR%-ot meg sem közelítették. Szerintük nem kell a nézőknek új SAS kabaré, jó lesz a régiekből összevágott egyveleg, zavarjuk el a Magyar ATV-re, hogy szívjon el a műsor 1-2 SHR%-ot a tv2-től. Lehet szeretni vagy nem szeretni a Mikroszkóp Színpad előadásait, de az adatokból is látszik, minden évben ez a műsor tarolt az összes korcsoportban. Tessék következetesnek lenni, ha a Filmosztályon úgy zajlik a segyulingolás, hogy elővesszük Poich Lóránd struktúráját, majd megnézzük, korábban milyen nézettségeket hoztak a filmek, és ez alapján rakosgatjuk őket ész nélkül, akkor a gyártott műsoroknál ez miért nem így van! Vagy Árpa jobban ért hozzá? Akkor miért nem ő a programigazgató! RTL-es hírek szerint Gyöngyössy Bence Frei Tomis kirúgásakor felajánlották neki ezt a pozíciót, csak akkor még volt annyi önkritikája, hogy nem vállalta el. Megjegyezném, saját verziója szerint unalmasnak tartotta a struktúrázást! Visszatérve a szilveszteri programhoz. Az RTL hosszú évek óta nem törődik ezzel a nappal, elegánsan átadja a tv2-nek. Leadnak 3 filmet, és boldogan végigbulizzák az éjszakát. A tv2 meg kapar, hogy legalább presztízsben hozzon nekik ez a nap! Evidenciának számít, hogy Szilveszterkor kell valami, amiben sztárok hülyéskednek. Erre totálisan alkalmas lett volna a Popdaráló, de a trendy gondolkodású megújítók ezzel nem foglalkoztak, inkább a nímand győztesek rangadóját forgatták le. Mert megérdemeljük. Horror pénzért! Mert megérdemlik! Ja, és majdnem elfelejtettem, az Irigy Hónaljmirigy végre megint képernyőn volt. A rádióspot megrendelője, az Árpa-barát Nagy Andrea erről persze megfeledkezett, mert ő ért hozzá! Eddie Murphy kell nekünk, mert kéthetente láthatjuk a képernyőn. Véletlenül sem mondták el a spotban, hogy lesz IHM, mert a végén még megnézték volna az emberek! Annyira alkalmatlanok, hogy lassan már írni sincs kedvem róluk!

 

Sok kritikát kaptam, hogy a Hírosztályt eddig kihagytam az összeállításokból. Nem lesz ez mindig így. Január elsején véletlenül belekukkantottam a Tények adásába. Hillary és Bill Clinton éppen a Time Square-en gratuláltak egymásnak egy házastársi csók kíséretében, hogy végre eljött az új esztendő, Hillary külügymisziszteri beiktatásának éve, amikor egyszer csak azt látom, hogy a bal felső sarokban megjelenik egy „Japán" felirat. Huuú, gondoltam magamban, a japánoknak milyen jó a píárjuk, hogy még ezt is el tudták intézni. Na, a viccet félre téve, a következő képsorok már valóban Tokióból származtak, de akkor már „Taiwan" felirat éktelenkedett a képernyőn. Ennyit a hitelességről és a hozzáértésről. Vezető arcuk, Bárdos András és felesége pedig még a doktoriját is megszerezte a hírszerkesztés tudományából! Hol van már a kiegyensúlyozottság és az objektivitás. De mit is várhatunk egy olyan hírműsortól, ahol kizárólag Bárdos bébik képviselik a politikai korrektséget, hiszen a Bárdos-Máté tanítványok elárasztották a Tények szerkesztőségét. Kedvencek és nem kedvencek. Nagyjából így lehetne összefoglalni a kiválasztódás mechanizmusát. Mert ők értenek hozzá, papírjuk is van róla. Igaz, hogy Bárdos a képernyőn úgy intonál, hogy a nézőnek újból és újból végig kell gondolnia, mit is akar mondani ez az ember, mert beszéde és hangsúlya köszönő viszonyban sincs a magyar nyelv szabályaival. Várdynak, mint alkalmas vezetőnek, el kellene várnia vezetőtársaitól, hogy példát mutassanak. Ebben az esetben, hogy eldöntse, főnök vagy műsorvezető akar-e lenni. Kinek a pap, kinek a papné. De Bárdosnak mindkettő kell, pedig profi televíziósként tudhatná, kezdeti, „imidzsértékű" megjelenése már a múlté. A csatorna a házaspár szerepeltetéséből nem profitál, sőt. Pedig mostanában András nagylelkűen megengedi Kárász Robinak, hogy ő beszélgessen a miniszterelnökkel. Nem volt ez mindig így, de amióta ennyit zuhant Gyurcsány népszerűsége, a házaspár attól fél, hogy a „Gyurcsány-barát, még Kubában is együtt nyaraltunk" jelzőt sosem fogják lemosni magukról. És hát nekik majd akkor is meg kell élniük, amikor esetleg nem a baloldal lesz hatalmon. Bár úgy látom, mostanában nem kell ettől félniük, mert Gyurcsányt még egy kicsit elkoptatja a baloldal, majd közvetlenül a választások előtt behozzák Bajnai Gordont, mint a szakmailag elfogadott, emberileg totálisan semleges, mégis „európer" politikust. Addig is nézhetjük még a Bárdos-Máté párost a képernyőn, mert nem lesz olyan karizmatikus vezető, aki ezt meggátolná. Nonszensz, hogy András még adásveszély idején sem volt képes Várkonyi Andival beülni a stúdióba. Talán attól félt, hogy már az első adás után kiderülne, jobb párost alkotnak, mint feleségével. Szóval, ki és mit csóvál! Egyébként nyílt titok, hogy a második, Várkonyi-Pachmann duó magasabb nézettséget hoz, mint az első páros. Akkor meg, hogy is van ez. Hol van itt a profizmus, meg a hozzáértés. Stábjuk egyik oszlopos tagja, Andor Éva szerint, a disznósajt tejtermék, sőt a belső legenda szerint, amikor kiküldték, hogy forgasson egy anyagot az aktuális benzináremelésről, szerényen megkérdezte, idei benzin nincs-e, mert oké, hogy van 95-ös, meg 98-as, de neki 2007-es kell! Visszatérve az alapokhoz! Vagy főnök, vagy beosztott! Ez itt a kérdés! Egyébként az arra érdemesebbek már rég Kert Attila után menekültek a Magyar Televízióba. Bárdos így megszabadult egyik riválisától, már csak Pánczél Andrea maradt! Andrea küzdött, de Kereszty távozása után meggyengült haderővel indult csatába. És elbukott! Bárdos csak ideig-óráig örülhetett hírigazgatói kinevezésének, mert bár megszabadult kvalitásokkal rendelkező ellenfeleitől, egy gyengébb kvalitású főnököt kapott, Gyöngyössy Bence személyében. Ez a tipikus „csöbörből vödörbe" eset! Ahelyett, hogy önálló Hírigazgatóságként egyenrangú lett volna a Programmal, Várdy simán berakta Gyöngyössy Bence alá, így Bence Buci Maci kezeli a büdzséjét is.

 

A tv2-ben fel kell kötni a gatyát, nemsokára jön az éves beszámoló ideje. Szerencsére az első kör írásos formában történik, amiben a  számoké a főszerep, azaz a Bedő-Szilágyi duó már készülődik a kozmetikázásra. Az a duó, akik megpróbálták saját körben eltusolni, hogy majdnem 3 év alatt 40-50 milliót síbolt ki egyik munkatársuk a tv2-ből, miközben vidáman és boldogan vezetgették igazgatóságaikat, és mentek naponta a műsorgyártók agyára, mert nem az a fontos, hogy jó legyen a műsor, hanem az, hogy az „End Credit"-ek rendben legyenek! Saját portán kell söprögetni, nem a szart pofozni! Persze, véletlenül sem gondolták, hogy ez az ő felelősségük, hanem szépen és céltudatosan lefolytattak egy vizsgálatot, amelynek végén kirúgták az illetőt. Hümmögtek egy kicsit, de nem lett más következménye. Vezéráldozat, mint olyan, szóba sem került! Kihangsúlyoznám azonban azt a tényt, hogy véletlenül bukott le az illető, azaz, ha ügyesebb lett volna, a mai napig játszadozhatna a tv2 pénzével, pénzéből.

 

Zuschlag 125 millió forintért ül lassan egy éve előzetesben, a tv2 vezetői pedig milliárdokkal játszadoznak. Íme néhány adat, hogy könnyebb legyen eligazodni a rubrikák között. Jelenleg 100 millió Ft áll a Cápák sorozatban, mert ahelyett, hogy leadták volna a maradék 20 db adást egy korábbi sávban, egyszerűen megszüntették. De nem aggódom, Várdy kicsit magyaráz majd az RTL erőfölényéről, a gazdasági válságról és talán eléri, hogy ezt ne 2008-ban, hanem 2009-ben kelljen leírnia. Egy bibi azért van, a tologatással csak időt nyernek, mert 20 óra műsoridő még nagyon fog kelleni az ínséges időkben. Aztán ott van az XXL 35 milliós díszlete, azzal mi lesz! Luxus 60 millióból készíteni egy kétórás ÉLŐ műsort! Bárhogy is számolok, költségvetek, valahogy nem jön ki ez a 60 millió. A műsor szerintem mindennel együtt nem került többe, mint 15 millió – nagyvonalúan. Meg a díszlet, akkor 50-nél járok. Akkor pedig mire ment el a maradék 10 millió! Most már értem, hogy Kapitány Iván és Marschall Péter miért mondja azt, hogy nekik csakis Trunkó Bence kell, mert így olajozottabb a kommunikáció gyártócégeik és az Árpa központ között. De visszatérve a 10 millióra, nyilván ez volt a Filmservice gyártói haszna! Mert megérdemlik!

 

Aztán ott van a Paprika Latino, a Senorita Szöszi gyártója. Ki az az amatőr, aki azt gondolta, hogy mert egy csinos szőkének volt egy kétperces síróbaba jelenete a Kiválasztott című műsorban, rögtön egy főműsoridős produkciót lehet neki adni. Kicsit tessék elmélyedni az olasz csatornák választékában, és rögtön kiderül, a cicababa mellett mindig van egy kicsi, de okos férfi. Emancipáció ide vagy oda, egy csúnya, de okos férfit mindenki szívesebben néz így, mint egy buta szőkét egyedül! A műsor egyetlen pozitívuma, hogy sikerült letaszítania a legnagyobb bukás trónjáról az XXL-t, az egyik vasárnap délután elért 8 SHR%-os eredménnyel. Addig is, míg mindenki a műsor kommunikációján röhög, a producer és csapata kitart az eredeti ötlet mellett, azaz Hargitay Bea még mindig szerelmes a szappanoperahősbe! Durva!

 

Lassan a tv2 legkifizetődőbb exportcikke, ha kiárusítja kilóra a dilettantizmust. Nem akarnék sok szót fecsérelni a Megasztárra, mert nem érdemes, mindenesetre egy dologra felhívnám a jövőbeli telefonálók figyelmét. A döntőben, amikor a műsorban azt mutatták, hogy Fekete Dávid vezet, a különbség pedig majdnem 10 %, akkor valójában már utcahosszal Király Viktor dübörgött az élen. A közjegyző pedig kedvesen mosolygott, mert külön díjazásban részesült a produkciótól, azaz nem ingyen töltötte a szombat estéit a tv2 stúdiójában. Szerződésében pedig az állt, kizárólag a végeredményt kell hitelesítenie, azaz a részadatokat úgy manipulálhatta a csatorna, ahogy a bevétel diktálta. Várdy kiadta az ukászt: LÓVÉ minden áron! No money, no honey! Eszenyi Enikő, tessék most egy fülbevalót odadobni Várdy Zoltánnak is! 

Egyébként a vezér csak stikában olvassa ezt a blogot, okulni szeretne belőle, szerintem. Ha tőlem akar vezetői tanácsokat, akkor rossz pozíciót ajánlott nekem, az ő állása megfelelőbb lenne számomra! Nem őriztünk együtt libát, hogy ajándékba ellássam ötletekkel és megoldásokkal, sőt nem kívánom az általa összegányolt vezetői kört sem segíteni a túlélésben. Felnőtt emberek, oldják meg! Hiszen önismereti tréningek keretében már néhányszor elsajátították, hogyan kell elviselni a kritikát! Addig is sok szerencsét kívánok az új programigazgató-vadászathoz, amiben szándékom szerint most legalább előre megismerte egy jelöltjének másik oldalát is.

Egy vallomással tartozom az olvasóknak a végén! Ezt a blogot egy barátomnak szántam karácsonyi ajándékba, nem kaszálni akartam egy könyvvel, de 30.000 (reklám nélkül) olvasó után lehet, hogy folytatom! Úgy tűnik, van igény e blog hangvételére. A külföldön továbbtanult Hölgyek/Urak nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy személyes kritika érheti tevékenységüket egy meghatározó tömegmédium olimposzi székeiben. Pláne, olyan bulváros hangnemben, amilyenben a tv2 maga is élharcos. Hiszen minden Content csak lehetőség, semmit nem kötelező sem nézni, sem olvasni.

Addig is egy ajándék tipp a tv2 jelenlegi vezetésének. Gazdálkodj okosan! Minden játékboltban kapható!

Hungarian Helyszínelő

9 megjegyzés:

  1. érdemes esetleg lementeni a postokat, és akkor ha költözöl, a tartalom megmarad, csak a cím változik ;)
    Egyébként lassan 5-6 éve nem nézek tévét. A 3 földi adónk volt, de elromlott az antenna, és nem csináltattuk meg, mert meccseket nézni átmentünk a családban máshoz, híreket meg lehet olvasni, nézni a neten is..

    VálaszTörlés
  2. Megvan az összes írás. Csinálok egy oldalt belőle és külföldi oldalra felteszem.

    VálaszTörlés
  3. http://rapidshare.com/files/183587727/hh_mirror.rar

    VálaszTörlés
  4. Eddig nem is tudtam erről a blogról, pedig elég sokat mozgok a neten. Most, hogy "betiltották" elég komoly reklámot csináltak neki. Nem értik, hogy a blogoszféra semmire sem annyira érzékeny, mint az ellene irányuló támadásokra.

    VálaszTörlés
  5. granulálok a tv2-nek az ingyenreklámhoz. legalább van min röhögnöm, amíg betegen vagyok.

    VálaszTörlés
  6. Köszi luzernull az írásokat

    VálaszTörlés
  7. Kedves helyszínelő!
    Újságíróként szeretném felvenni veled a kapcsolatot, hogy interjút készíthessek veled, természetesen, ha gondolod, név nélkül. Ha erre jársz, kérlek jelentkezz a csodacsavo@gmail.com címen. E-mailen értekezhetnénk! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Aha! Na most mesélnék az RTL Klub zsenialitásáról…

    Egy nagy internetes portál újságírója voltam, amikor is egy bizonyos Schönleber Zoltán (RTL Klub stratégiai igazgató - elhívott az online területre, hogy esetleg segíthetnék. Én ezt teljesen komolyan gondolva el is vállaltam úgy, hogy február elsejével ott is dolgoznék – az akkori munkahelyemről ki is léptem én lúzer. Ezt spec ő jelölte ki munkakezdésnek, de az volt a baj, hogy a határidő közelettével már semmi infót nem adott, kvázi február elsejével én nem tudtam munkába állni. A srác előtte váltig állította, hogy a legjobb lennék minden szempontból, de utólag bevallhatom át lettem baszva. Ami ennél viccesebb, hogy utána – vagy előtte - több nagyon rutinos újságírónak is beajánlotta a faszi a munkát és mindenkit beszopatott ugyan így. Ja igen, senkit nem vett fel. Az összes RTL Klubos barátom nézett, hogy ilyen blamát hogyan lehet elviselnie egy cégnek, de úgy néz ki a dilentantizmus tör utat. Köszönöm, hogy ennyire sokra tartják itthon a szakértelmet és absolutli respect a blog írójának, még ha zseniálisnak is értékeli a TV2-t…

    VálaszTörlés